A sok heti tortúra után, végre újra szabadon netezhetek, és nem kell eljátszanom a munka hősét az irodában, hogy már megint én lépek le utoljára a cégtől az amerikai időzónából érkező hívásokra hivatkozva.
Ezután meg kell állapítanom, már legalább egy dologról tudok, ami Magyarországon gyorsabban és gördülékenyebben megy...
Nem tudom, milyen csillagállás van, de az elmúlt 24 órában olyan magyar-áradatot kaptam, ami a többszöröse az eddigi összes magyar hatás az elmúlt másfél hónapban. No, nem kell azért sokra gondolni, csak az eddigi nullához képest most egy napba sűrítve bukkantak fel az otthoni dolgok. De vegyük sorba szépen.
Először is tegnap lebeszéltünk egy közös bolhapiacozást (gondolkozom azon, hogy veszek 40 euróért egy bicajt, ha találok) két másik magyar GE-s emberkével (csak egyikükkel találkoztam eddig). Még semmi különleges gyanú.
Hazafelé menet láttam, hogy egy magyar rendszámú autó parkol az út mellett - első magyar rendszám, amit itt látok. Csak sima rácsodálkozás.
Ma reggel 3 magyar beszélgetett a villamoson (első magyarok, akikkel nem előre leszervezve találkoztam itt). Milyen érdekes egybeesés.
Az étkezdében megakadt a szemem a "Szegediner Guolasch mit Salzkartofeln" (magyarul szegedi gulyás sós főtt krumplival) feliraton. Na jó, ez már kezd kicsit gyanús lenni. Ki figyel engem?
És még hol a nap vége???
Amúgy a gulyást megkóstoltam - annak ellenére, hogy a név gyanúra adott azért okot (most komolyan, ki hallott már a szegedi gulyásról, ami ilyen speciális? Ráadásul főtt krumplival???)
Na, mikor megkaptam, pár gond azért akadt.
Na, ha ezektől az amúgy mellékes dolgoktól eltekintünk, akkor ettem egy nagyon finom toroskáposztát főtt krumplival :)
Holnap megint sztrájkol fél Németország, szóval tömegközlekedés alig lesz. Vagy buszozok 40 percet, vagy sétálok 1 órát, hogy bejussak az irodába. Még nem döntöttem el, melyiket választom...
Múlt hét csütörtökön Mainzban jártam. Reggel mentem, éjjel jöttem haza. No, nem azért, mert úgy támadt kedvem, hogy egy munkanapot ellógjak… na jó, volt hivatalos indok... Ugyanis Németországban megrendezték az első olyan találkozót, ahol összerántották az összes németországi vagy német vezetőképző programos emberkét. Minket csak az utolsó pillanatban értesítettek, ugyanis a mi programunkat még sose indították el itt, ezért mondhatjuk, elfeledkeztek rólunk. Ezért is volt az, hogy egyedül informatikusoknak volt kézzel írt névtáblája nyomtatott helyett (némi iróniát éreztem itt).
A rendezvény nagyon hasznos volt. Olyan cégen belüli (sorry, direkt kerülöm a cégem nevének leírását – a mai világban már nem tudni, hogy mit okozhatok a leírásával) lehetőségeket biztosított arra, hogy fontos emberekkel beszélgessünk, ami nagyon ritka. Csak ha magamat nézem, együtt ebédelni többek között a kiválasztásért felelős HR-es vezetőkkel, majd vacsora mellett elbeszélgetni a másik üzletág fő sales-es stratégiai vezetőjével – hát, nem gyakran adódik ilyen alkalom. Na meg bebizonyosodott, hogy kicsi a világ. Azon kívül, hogy előző nap az üzletági CIO-val (informatikai fővezírrel) ebédeltem, akiről tudtam, hogy magyar, az is kiderüljön, hogy a teljes német IT vezetője is magyar, illetve az oktatásért felelős HR-s vezető is magyar – na, erre nem nagyon számítottam. Persze mindegyikükkel tartalmasakat beszélgettem, és azt hiszem, sikerült elég jó benyomást tennem – ki tudja, mikor szeretném még felhívni őket majd egyszer a jövőben.
Azért a beszélgetések közben a vezetőképzősök is bemutatták a saját programjukat. Itt két megállapítást szűrtem le: 1. a Prezi magyar szoftvert előszeretettel használják az egész világon előadásokra 2. még mindig mi tudunk a legjobban előadni (ezt mások is megerősítették), pedig utolsóként már eléggé egy lefárasztott csapatot kaptunk hallgatóságnak (még a kommunikációs vezetőképzősöknél is jobbat tartottunk!). Pedig a gyakorlásunk annyi volt, hogy a slide-okat egyszer átnéztük egy héttel korábban, majd „stand-up”-oltunk. A zsigerből jövő humor feldob bármilyen előadást (és ez most nem vicc…)
Összesített eredménye a napnak: vagy 10 névjegykártya, még több pozitív benyomás, és még több ígéret a későbbi együttműködésre. Szóval összességében nem vallottam kudarcot, sőt! Az első ajtókat kinyitottam már.
Azért menet közben akadt egy óránk, amikor kiszökhettünk a városba, körbenézni, sokat nem láttunk, de egy fagylaltra meg pár fotóra pont volt elég időnk. (Ezeket holnap teszem fel, mert valami miatt most rakoncátlankodik a blog motor).
Sokan kérdeztétek, hogy hol lakom, milyen a lakás. Ahogy már pár embernek elmeséltem, egyedül lakom, a cég fizeti a lakást. A lakás bent van a belváros (na nem az Altstadtban), és nem is a legelőkelőbb környéken – de 5 perc gyalog a pályaudvar, így gyakorlatilag a szomszédokat feláldoztam a közlekedés miatt. Mielőtt még páran elkezdenétek szörnyülködni, ez nem a nyóckert jelenti, csak annyit, hogy az átlagnál kicsit kevesebb az árja felmenőket felmutatni tudó lakos a környéken. Ja, és minden nap 7 szex-shop/illetve nudibár előtt megyek el – tisztára Budapest. Egy sarokra van egy szupermarket, de mivel ez éjfélig nyitva van, ezért nem a legolcsóbb – még próbálok egy másik helyet találni valahol a közelben.
A lakás nagyon jó, 55nm egy négyemeletes társasház II.emeletén. Az utca nyugodt, pedig csak eggyel van kijjebb, mint Düsseldorf egyik legforgalmasabb útja. Van egy nagy hálóm (nem halász, hanem szoba), benne egy – nekem – kicsit rövid franciaággyal, beépített szekrény, asztal, komód – és most már a ruhaszárítóm, valamint a vasalóm is. Emellett van egy kisebb fürdő, sarokban kád, ahol lehet zuhanyozni. És van a „lakóövezet”: a nappali-étkező-konyha. A konyha egész jó nagy, gyakorlatilag minden van a mikrón és az éles késen kívül, ami egy egyszemélyes lakásba kell. Az étkezőasztalt nem nagyon használtam még, csak a papírokat tartom rajta, enni általában a szép nagy TV-m előtt szoktam.
Berakok pár képet, ezeket nem én készítettem – még rumli van a hazajövet miatt –, hanem ezekkel mutatták be nekem is a lakást. Gyakorlatilag az étkezőasztalom más, illetve nincs szőnyeg a fürdőben, ez az összes különbség.
Mégis milyen helyre jöttem? Milyen a város? Mit kell róla tudni? Kis gyorstalpaló Düsseldorfról, meg némi érdekesség:
Gondoltam, ha már írtam korábban blogot Ulmról (ez itt a reklám helye), nem árthat egyet elindítani Düsseldorfról is. Mégis csak kíváncsiak lehettek, hogy mi történik velem fél éven keresztül – főleg, hogy jelenleg nem vagyok otthon elérhető a neten. De ígérem, folyamatosan írok a történésekről, illetve a korábbiakkal kapcsolatban is pótlom a beszámolókat.
