Múlt hét csütörtökön Mainzban jártam. Reggel mentem, éjjel jöttem haza. No, nem azért, mert úgy támadt kedvem, hogy egy munkanapot ellógjak… na jó, volt hivatalos indok... Ugyanis Németországban megrendezték az első olyan találkozót, ahol összerántották az összes németországi vagy német vezetőképző programos emberkét. Minket csak az utolsó pillanatban értesítettek, ugyanis a mi programunkat még sose indították el itt, ezért mondhatjuk, elfeledkeztek rólunk. Ezért is volt az, hogy egyedül informatikusoknak volt kézzel írt névtáblája nyomtatott helyett (némi iróniát éreztem itt).

A rendezvény nagyon hasznos volt. Olyan cégen belüli (sorry, direkt kerülöm a cégem nevének leírását – a mai világban már nem tudni, hogy mit okozhatok a leírásával) lehetőségeket biztosított arra, hogy fontos emberekkel beszélgessünk, ami nagyon ritka. Csak ha magamat nézem, együtt ebédelni többek között a kiválasztásért felelős HR-es vezetőkkel, majd vacsora mellett elbeszélgetni a másik üzletág fő sales-es stratégiai vezetőjével – hát, nem gyakran adódik ilyen alkalom. Na meg bebizonyosodott, hogy kicsi a világ. Azon kívül, hogy előző nap az üzletági CIO-val (informatikai fővezírrel) ebédeltem, akiről tudtam, hogy magyar, az is kiderüljön, hogy a teljes német IT vezetője is magyar, illetve az oktatásért felelős HR-s vezető is magyar – na, erre nem nagyon számítottam. Persze mindegyikükkel tartalmasakat beszélgettem, és azt hiszem, sikerült elég jó benyomást tennem – ki tudja, mikor szeretném még felhívni őket majd egyszer a jövőben.

Azért a beszélgetések közben a vezetőképzősök is bemutatták a saját programjukat. Itt két megállapítást szűrtem le: 1. a Prezi magyar szoftvert előszeretettel használják az egész világon előadásokra 2. még mindig mi tudunk a legjobban előadni (ezt mások is megerősítették), pedig utolsóként már eléggé egy lefárasztott csapatot kaptunk hallgatóságnak (még a kommunikációs vezetőképzősöknél is jobbat tartottunk!). Pedig a gyakorlásunk annyi volt, hogy a slide-okat egyszer átnéztük egy héttel korábban, majd „stand-up”-oltunk. A zsigerből jövő humor feldob bármilyen előadást (és ez most nem vicc…)

Összesített eredménye a napnak: vagy 10 névjegykártya, még több pozitív benyomás, és még több ígéret a későbbi együttműködésre. Szóval összességében nem vallottam kudarcot, sőt! Az első ajtókat kinyitottam már.

Azért menet közben akadt egy óránk, amikor kiszökhettünk a városba, körbenézni, sokat nem láttunk, de egy fagylaltra meg pár fotóra pont volt elég időnk. (Ezeket holnap teszem fel, mert valami miatt most rakoncátlankodik a blog motor).